Mondhatnánk azt is, hogy nem lepődtünk meg, de ez azért nem lenne igaz. Már csak azért sem, mert a Babaváró hitel minden elvárást felülmúl. Nagy számokra számítottunk, és nagy összegekre, de ez azért érdekes. Bolyongjunk együtt egy kicsit a számok világában, tarts velünk!
Miért viszik, mint a cukrot?
Igazság szerint három kiemelt indokot tudunk mondani a Babaváró hitel mellett. Az első indok az a fedezetmentesség. Ez azt jelenti, hogy bár ez egy bankoktól igényelhető hitel, de semmilyen ingatlan vagy egyéb fedezetet nem kell nyújtanunk. Ezt az állam ugyanis magára vállalta.
A második nagy előnye az, hogy nem kell kamatot fizetni. Pontosan ez az oka annak, hogy ez a lehetőség sokkal olcsóbb, mint egy átlagos piaci hitel, vagy mondjuk egy minősített fogyasztóbarát lakáshitel. Ezt a kalkulátor is alátámasztja, próbáld ki! Fontos, hogy a hitel csak akkor marad kamatmentes, hogyha 5 éven belül megszületik a baba.
A harmadik legnagyobb kedvezmény pedig, hogy a gyermek(ek) születése után 3 évig nem kell törleszteni. Ez az az időszak, ami anyagilag megterhelőbb, mint az átlagos, ráadásul az anyuka is kevesebb bevételt tudhat magáénak. Azt pedig mindenki tudja, hogy 2 gyermek után a tartozás 30 százalékát, míg 3 gyermek esetén a teljes tartozást elengedik. Nem csoda, hogy ekkora a kereslet.
Pénz és a legjobb felhasználás
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint csak júliusban 54 milliárd forint értékben vett fel a magyar lakosság Babaváró Hitelt. Ez azért döbbenetesen magas szám. Ez 5.500 szerződésen keresztül, vagyis a Babaváró hitel átlaga 9,7 millió forint.
Az is érdekes, hogy az igénylők 25 százaléka a meglévő hitelét szeretné kiváltani. Erről mi is írtunk korábban, és valóban egy remek gondolat. Jó ez a fajta tudatosság.
És ne feledjük, hogy a Babaváró hitel felvételéhez jövedelmet is kell igazolni. Az előbb leírtak és ez együtt azt mutatja, hogy egyelőre inkább olyanok veszik fel a Babaváró hitelt, akiknek „nem kimondottan van rá szüksége”. Mindemellett a meglévő hitel kiváltása egy nagyon jó felhasználás, másoknak is javasoljuk. Az idei évre összesen mintegy 400 milliárd forintnyi Babaváró hitel folyósítást prognosztizálnak.
Ha Te még nem vettél fel, de szeretnél, akkor keress fel minket! Nem mindegy hol veszed fel, és nekünk fontos, hogy Te anyagilag a legjobban járj.