Lassan már annyi állami támogatást kaphatunk akkor, hogyha saját lakás szeretnénk, hogy nem is tudjuk egyszerre fejben tartani. Mi ilyenkor a teendő? Össze kell írni. Nos, mi most pont ezt tesszük. Gyere, és tarts velünk, ahol egybe összegyűjtjük a létező állami támogatásokat!

Kezdjük a lakás megtakarításoknál!

Időrendben haladva ahhoz, hogy lakást tudjunk vásárolni először el kell kezdenünk megtakarítani rá pénzt. Már itt is akadnak olyan lehetőségek, amelyeket az állam valamilyen módon támogat. Ilyen például az értékpapírszámla, konkrétabban a TBSZ, ahol 5 év után elkerülhetjük a kamatadó fizetést. És természetesen itt van nekünk a NOK is, ahol akár 4,5 millió forint állami támogatást is kaphatunk (15 év alatt). A lakástakarékok már kiestek az államilag támogatott lehetőségek közül, de erről már mindenki tud.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény

Korábban más néven hívták, de kisebb megszakításokkal ez a legrégebb óta elérhető állami támogatás, amelynek célja, hogy a családokat segítse saját ingatlanhoz jutni. Igazság szerint folyamatos változáson megy keresztül, ezért mi most megmutatjuk, hogy mennyi pénzt kaphatsz az államtól, amelyet nem kell visszafizetni:

CSOK2019

CSOK2019

Amit még fontos tudni, hogy a CSOK mellé még támogatott hitelt is felvehetünk. Amennyiben két gyermekünk van (vagy annyit vállalunk 10 éven belül), akkor akár 10 millió forintot is. Három gyermek esetén pedig egyenesen 15 millió forintot.

A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel

Nem elhanyagolható, hogy rendkívüli kedvezményekkel tudunk lakáshitelt is felvenni. Mind gyorsaságban, hitelügyintézésben, kamatokban, és biztonságban is az átlagos piaci hiteleknél kedvezőbb szerződés. Ide kattintva olvasd el a részleteket!

A Családvédelmi Akcióterv

Szinte már a csapból is a „babaváró 10 millió forint” folyik. Nem véletlen hiszen ez egy nagyon jó lehetőség. Egy olyan kamatmentes hitelt kaphatnak a 18 és 40 év közötti hölgyek, mely akár 10 millió forint is lehet. Visszafizetése kedvező, sőt, akár a jelentős részét el is engedhetik. Ide kattints, és nézd meg, mit kell tenned érte!

És ezzel a végére is értünk ennek a rengeteg támogatásnak. Te tudod, melyikre van szükséged? És melyiket tudod használni? Keress fel minket! Mi segítünk Neked abban, hogy minden olyan támogatást kihasználj, amely jár.