Ahogy közeledik július elseje, egyre több embert foglalkoztat, hogy hogyan működik ez a bizonyos Babaváró hitel. A Családvédelmi Akcióterven belül minden kétséget kizárólag ez legnépszerűbb elem. A feltételeiből adódóan ez teljesen érthető. Ez pedig arra inspirált minket, hogy kicsit részletesebben utánajárjunk ennek a hitelnek.
Az alapok
Az szinte már mindenki tudja, hogy ez egy olyan, akár 10 millió forintos hitel, amelyre állami garancia van, és nem kell rá kamatot fizetni. Ráadásul még egyéb előnyei is vannak (meg persze feltételei). Rögtön az első előny, hogy teljesen szabadon felhasználható. Ennek meg van a maga veszélye, de mi bízunk abban, hogy mindenki okosan fogja felhasználni ezt a pénzt.
Az első gyermek születésénél 3 évig felfüggeszthetjük a törlesztést, ahogy a második gyermek születésénél is, ráadásul itt a tartozásunk 30%-át el is engedik. A harmadik baba pedig amikor megérkezik, az összes fennmaradó tartozásunk megszűnik. Nos, ezzel kapcsolatban számoljunk egy kicsit!
Miért jó ez a hitel?
Hasonlítsuk össze a Babaváró hitelt egy sima jelzáloghitellel! Ahogy lenni szokott már megyünk is fel a hitel.hu kalkulátorára, és beírjuk, hogy 10 millió forintot szeretnénk felvenni 20 évre. Az első ajánlat, amelyet kapunk a Budapest Bank Forint Alapú piaci kamatozású Lakáshitele. 6 hónapos kamatperiódus mellett 57.534 forintot kell visszafizetni. Ez az jelenti, hogy havi szinten 15.868 forinttal drágább, mint a Babaváró hitel esetében, azaz összesen 240* 15.867 = 3.808.160 forinttal járunk jobban. És ez a legolcsóbb lehetőség. Legalul találjuk ebben az esetben az UniCredit Bank Stabil Kamat hitelét, 66.537 forinttal. Itt már havi 25 ezer forint a különbség, összesen pedig majdnem 6 millió forint.
És azzal a résszel még nem is számoltunk, hogy nem feltétlen kell visszafizetnünk a teljes összeget. Gondoljunk csak bele abba, hogy 2 éven belül meg születik az első gyermek, aztán a türelmi 3 évben a második, és az újabb türelmi évben a harmadik.
Ez azt jelenti, hogy két évig fizettél legdurvább esetben 50 ezer forintot havonta. Utána viszont már semmit. 10 milliót kaptál, és 1,2 millió adtál vissza. Ez azért elég jó, nem? Ha ilyen ötletek érdekelnek, akkor keress fel minket! Mi ott segítünk, ahol tudunk.